Mecbux

Tanulj meg tanulni!

Kosztolányi Dezső

Életrajz

1885.március 29-én született Szabadkán. Apja, Kosztolányi Árpád a helyi gimnázium matematika-fizika szakos tanára, majd igazgatója volt. Anyja, Brenner Eulália. Elemi iskoláit és gimnáziumi tanulmányait Szabadkán végezte.Az iskolából kicsapják, magántanulóként érettségizik le.

A budapesti egyetem bölcsészkarának magyar-német szakos hallgatója. A híres Négyesy László szemináriumon barátságot köt Babits Mihállyal, Juhász Gyulával. Újságíróként dolgozik, a Nyugat is közli írásait. Feleségül veszi Harmos Ilonát /írói álneve: Görög Ilona/.

Az ínyén vörös foltot fedez fel, a rák első tüneteként.A visegrádi újságíró-üdülőben megismerkedik Radákovich Máriával, akivel szerelmi viszonyt folytat.

1936-ban hal meg.

Nagy hatással van rá az új tudomány, a pszichológia (lélektan), melynek képviselője a bécsi orvos, Sigmund Freud.

A testet a lélek bajai is megbetegíthetik. Ennek okait kell kikutatni, a betegnek mindent el kell mesélnie a pszichológusnak, ez a mélyinterjú. A tudatos énünk viszont a fájdalmas élményeket elnyomja, így nehéz a probléma feltárása. Freud szerint a lelki problémák a szexuális problémákra és a gyerekkori gondokra vezethetők vissza. Elsősorban a gyermekkori traumákat kell feltárni, kibeszélni.

Az álmok értelmezése segít az elnyomott problémák feltárásában, mert ekkor az emberi agy tudatos fele pihen, és az érzelmekért felelős másik agyfélteke veszi át a "hatalmat".

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mecbux.blog.hu/api/trackback/id/tr938297262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mecbux

Friss topikok

Címkék

"szólások (1) 1. világháború (1) 5. nyelvtan (1) 5. osztály (34) 6. osztály (28) 7. osztály (20) 8. osztály (11) árpád-ház (1) Árpád-ház (1) A koppányi aga testamentuma (1) A Vöröstorony kincse (1) ballada (2) beadandó (1) bécsi döntés (1) dolgozat (2) Egyiptomi Birodalom (1) első világháború (1) fejlesztő játékok (1) földrajzi felfedezések (1) függetlenségi háború (1) görög (1) görög mitológia (3) gyakorlás (2) gyarmatosítás (1) gyümölcsnap (1) hangalak és jelentés (1) hangalak jelentés (1) határozószó (1) házi feladat (3) Hellasz (1) hidegháború (2) Hruscsov (1) II. világháború (2) ipari forradalom (1) irodalom (13) ismétlés (1) János vitéz (2) kelet-berlini felkelés (1) két világháború közötti Magyarország (1) kiegyezés (1) Kölcsey (1) kora újkor (3) középkor (2) közmondások" (1) lapbook (1) legenda (1) Magyarország (1) mássalhangzótörvények (5) melléknév (1) mese (1) Midasz (1) mítosz (1) monda (1) mondatelemzés (2) névmás (2) nyelvtan (17) ókori Kelet (1) ókori kelet (1) őskor (1) összefoglalás (11) őszirózsás forradalom (1) őszrózsás forradalom (1) próbadolgozat (2) projekt (1) Rákosi-korszak (1) reformkor (2) részleges hasonulás (1) Római Birodalom (1) romantika (1) szabadságharc (1) számnév (1) szófajok (1) szókincsbővítés (1) szövegértés (2) szuezi válság (1) Tanácsköztársaság (1) tanulói portfólió (1) Toldi (2) történelem (28) történelem 5. osztály (6) útinapló (1) virágzó középkor (1) Vörösmarty (1) zsidótörvények (1) Címkefelhő

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

HTML doboz