Tanuljunk tanulni!

Mecbux

Mecbux

szövegértés

2017. április 26. - monimerczel

Ordít-e a féreg a fában?

 

A szólások gazdag világa múltunk, történelmünk emléktára. Szólásaink, közmondásaink egyrészt felidézik számunkra a magyar múlt akár közismert, akár csupán éppen általuk megőrzött eseményeit (Több is veszett Mohácsnál, Egyszer volt Budán kutyavásár), másrészt nyelvünk, szavaink múltjába is bepillantást engednek.

Mai anyanyelvi őrjáratunk során egy olyan szólást mutatok be olvasóimnak, amely mindkét ismérvnek megfelel, ugyanis egy érdekes jelentésváltozás nyomait is őrzi, ugyanakkor pedig a múlt egy darabkáját is felvillantja számunkra.

A szólás, amelynek „értelmes” voltát már évekkel ezelőtt is s most újból több levélíró vitatta, a következő: ordít, mint a fába szorult féreg. Idé- zet egy levélből: „Soha életben nem láttam még fába szorult férget, és férget nem is hallottam még erős, átható hangot adni. Úgy gondolom, hogy aki be tud mutatni egy ordító férget, az természettudományos csodát művel.”

A levélírónak a mai nyelvhasználat alapján természetesen igaza van, ám e szólásban éppen az az érdekes és tanulságos, hogy nem a mai nyelvi normákra épül. A féreg, ez a finnugor eredetű szavunk a középkorban nem csupán apró, kártékony élősdit, rovart jelentett, hanem nagy ragadozó állatot, például farkast is. „A farkas a legtorkossabb féreg, bestye, fene vad” írta például egyik munkájában a 17. századi jeles pedagógus és teológus, AMOS COMENIUS. A vitatott szólásban a féreg szónak ez a jelentése őrződött meg.

Márpedig azt, úgy vélem, e szólás minden bírálója elismeri, hogy ha a bolha vagy a poloska nem is, a farkas bizony tud ordítani. Most már csak az a kérdés, hogyan szorulhat fába egy féreg, azazhogy egy farkas. Megmondom: úgy, hogy valamilyen módon csapdába, verembe esik. A fa ebben a szólásban valamilyen farkasfogó eszközt jelent. Hogy ez pontosan milyen volt, nem tudjuk, azt azonban igen, hogy voltak s néhol még napjainkban is vannak olyan fából készült vadfogó eszközök, amelyekbe beleszorul a rájuk lépő vadnak a lába. Azt pedig, ugyebár, már nem kell bizonygatnom, hogy az ilyen szorult helyzetben lévő farkas csakugyan ordít, mint a fába szorult féreg...

GRÉTSY LÁSZLÓ: Anyanyelvi őrjárat

TÉTEL:

BIZONYÍTÁS (érvek):

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mecbux.blog.hu/api/trackback/id/tr4512457267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása